Az Emberek Életének Megváltása - Egy Élet Megváltása - A Saját Életed Megváltása I. rész
2016.01.11 16:43
"A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas " - Heinrich Heine
Döbbenetes, hogy a mai korban mennyi rászoruló és szerencsétlen ember él. Már csak azért is, mert rengeteg segítőkész ember, és segélyservezet van a világon, de látszólag igencsak kevés dolgot old ez meg.
Az emberek többsége szociálisan érzékeny (tehát nem csak a saját sorsa érdekli) ezért gyakran érez késztetést arra, hogy segítsen másokon. És sokszor legjobb belátása szerint meg is teszi azt, amiről úgy gondolja, hogy az jó.
Egy dolgot azonban érdemes lenne végig gondolni - hogy mi az a szituáció, amikor segítsen az ember és mikor inkább nagy ívben kerüljük el azt a szituációt, amikor segíteni akarunk.
Mint tapasztaló jós, azt kell, hogy mondjam, nem könnyű még úgy sem segíteni valakin, ha önszántából, jobbítási szándékkal keres fel engem. A kártya kristálytisztán felvázolja, hogy mit, mikor és hogyan kellene tenni, vagy nem tenni, ám ott vannak a hétköznapok. A megszokások. A kényelem. A társadalmi elvárások.
Mert néha nem olyan könnyű megváltoztatni a kis dolgokat sem. Pedig a kis dolgokon néha nagy dolgok múlhatnak. Amikor jön a reggel, és áhítozunk a kávé után, de tudjuk, hogy nem kellene. Amikor fáradtak vagyunk, de mégsem pihenünk, mert fontosabb számunkra a megfelelés. Sorolhatnám tovább.
Ebből kiindulva - ha magunkon sem tudunk segíteni, hogy jobbá váljon az életünk, akkor másnak hogyan tudunk? Mindig ott leszünk a nehéz pillanatokban, hogy rácsapjunk a másik kezére, vagy éppen támogassuk valamiben?
Az alkoholizmuson keresztül kívánom bemutatni a rossz szokások természetét, és velejáróit
Az alkoholista is nagyon jól tudja, hogy nem kellene innia. Nem azért iszik, mert még senki sem mondta neki, hogy káros.
Azért iszik, mert belekerült egy ördögi körbe. Azt nem mondom, hogy nem tehet róla , de azt igen, hogy a teste és a szelleme hozzászokott az italhoz, és az elvonásnál szörnyű kínokat él meg mentálisan és fizikálisan is. A mindennapokat simán élte piával, de ha megpróbál leszokni, és felborul az addigi rendszer az elvonás miatt, akkor jön a depresszió, ájulások, rosszullétek, és ez nem csak egy-két nap a kijózanodás miatt, hanem a testi és a mentális vágyakozás az alkohol után addig, ameddig nem leli nagyobb örömét az új életében, mint a megszokottban.
Mert eddig ezzel táplálta a szervezetét, ehhez szokott hozzá, mondani, hogy immunis lett rá. Már a testének és szellemének az egész felépítése átalakult erre az életformára az évek alatt. Körülbelül olyan kényelmetlen ezt vissza alakítani, mintha az évmilliók alatt kifejlődött csontozatú kutyát úgy akarnánk nevelni és tenyészteni, hogy innentől az legyen számára a természetes, hogy két lábon jár.
Mert az úgynevezett évmilliók (Sok év alkoholba fektetett munkája) alatt az alkoholista személyisége és teste is alkalmazkodott a körülményekhez, és bizonyos szinten átalakult.
Ha jön egy teljes körű változás, mely az alkohol miatt tompult test valós állapotát mutatja, akkor az átlagember számára normálisnak tartott élet az alkoholista számára szörnyű kín . És pusztán az elvonás nem ajándékozza meg őt rögtön családi vagy baráti kötelékekkel.
Először újra kell építenie a mindennapjait és a szokásait, mintha csecsemő volna és éppen járni tanulna. És a csecsemő is sokszor elesik, mire megtanul járni.
Általában hosszú az út, mire a rossz szokással bíró kialakít magának egy új létformát, és az emberekkel is újra egy bizalmi viszonyt. A leszokástól magától még nem lesz lakás, kocsi, dőzsölés, csak annyi, hogy neki is meg kell vívni a hétköznapok harcát. És egy lábadozónak ez sem lehet könnyű feladat.
És a józanodással együtt jár az, hogy felismerjük az elrontott dolgokat. Az elrontott kapcsolatokat. Az elrontott életet. Azt, hogy ha már 10 éve megtettük volna ezt a lépést , akkor már nem itt tartanánk. Ez nagyon fájdalmas tud lenni.
A hősies harc azért, hogy jobb körülményeket, egészségi állapotot és jobb életet tudjunk teremteni azáltal, hogy elhagyjuk a rossz szokásainkat. Szembenézni legnagyobb félelmeinkkel, sírni, ordítani, küzdeni, elbukni, felállni, folytatni. Miközben van aki röhög rajtunk, van aki szán minket, van akit hidegen hagyunk, és van, aki azon igyekszik, hogy a földbe döngöljön.
És mi a jutalom? Mi a garancia?
Semmi . . . - talán az esély arra, hogy ha elérek egy jobb szintet, akkor azzal együtt jobb életem legyen.
Érdemes egyátalán küzdeni?
Érdemes kényszeríteni magam, hogy a pusztító , ámde jóleső szokásoktól megváljak a bizonytalan jövőért?
Mi az én igényem, vágyam? Most jó, amiben vagyok, vagy többre vágyom?
A saját harcomat meg tudom vívni? Más harcát meg tudom vívni? Egyáltalán tudok segíteni? Parancsolgatok és elvárok, vagy megértéssel fordulok oda vagy elfordulok valakitől?
Hogyan segítek máson, ha még magamon sem tudok?
Így szemlélve a dolgokat, már nem is olyan egyszerű, igaz ?
A cikket írta: