A Tarot Kinyilatkoztatása a Vérről és a Véradásról - ROTA TARO ORAT TORA ATOR*

2015.11.25 12:12
 
 
 
 
 
*Rota Taro Orat Tora Ator  = A Tarot kereke kinyilatkoztatja a beavatás törvényét. 
A VéradásTéma Kifejtése Tarot Kártya Segítségével
 Másképpen fogalmazva : A Tarot kereke Athor törvényét hirdeti. Óegyiptomi nyelven pedig a Tarot azt jelenti: a királyi (RO) út (TAR).
 
 
 
 
Ha egy ember vérét átömlesztik egy másik emberébe, akkor átvesz-e a másik ember valamit a véradótól a véren kívül is?
Érmék 2 
Igen. Nem sok dolgot, 1-2 dolgot. Ennek ellenére ezek nagyon fontos jelentőséggel bírnak, megváltoztatják az illető életét. Ami mondjuk, már csak abból a szempontból is igaz, hogy ha éppen elvérzett volna az a valaki, akkor megmenekül, tehát, tovább él, annak ellenére, hogy alap esetben meghalna. Ezt akár egy karma felülírásának is lehetne nevezni.
Apró dolgokat jelez a kártya, amik hosszú távon nagyon nagy változásokat idéznek elő, amik főként a túléléssel állnak kapcsolatban, másrészt a véradó vérében hordozott fizikális és spirituális információkkal kapcsolatos .
 
A túléléssel kapcsolatban : kardok apród
Mivel az ember "önkényesen" felül írja a történelmet azzal, hogy a biztos halál helyett megment egy életet, ezért a világban születik egy hatás, melyet nevezhetünk pillangó hatásnak is. A túlélő tettei és gondolatai az elmúlás helyett aktívan fog gyakorolni hatást saját magára, a környezetére, a környezete környezetére, a világra. 
 
Fizikális tulajdonságok : kehely 9
A vérben olyan információk, ellenanyagok, antitestek vannak,amiket az illető élete folyamán megszerzett, hozzájutott, ilyen-olyan módon és formában. Ezért van az, hogy a kismamától a magzat elkaphat betegségeket, de ha az anya védett valamely betegséggel szemben, akkor a magzat és a baba is védett lesz. Az anyatej is bír hasonló tulajdonságokkal. Szóval, ha valaki kap egy vérmintát, akkor könnyen elképzelhető, hogy a fizikális anyagokat az ő szervezete is lemásolja, és a saját képére alakítja. Ezáltal lehet valaki erősebb,védettebb is, de előfordulhat az ellenkezője is. A szaga is megváltozhat, ami ugye párválasztás és összeférhetőségi szempontok sorozatát vonja maga után.
 
Lelki Tulajdonságok : kehely10
Kicsit nehéz szétválasztani a fizikális résztől.
Talán mindenki hallott már a homeopátiás szerek hatásmechanizmusáról. A vérnél is hasonlóképpen van ez. Bejuttatnak egy új rezgést, amely kölcsönhatásba lép az ottani rezgésekkel. Gyakran előfordul, hogy "majdnem halálos" betegségek, balesetek, csodálatos gyógyulások után az illető, akivel megesett, kicsattan az egészségtől, megváltozik a személyisége, új szokásokat vesz fel, olyanokat, amik eddig teljesen távol álltak tőle. Hiszen a kapott vér eredeti tulajdonosa rendelkezett egyfajta aurával, gondolatokkal, szellemiséggel, ami átjárta minden egyes porcikáját, az őt körülvevő teret és tárgyakat. Már hogy a viharba ne itta volna be magát ez a "szellemiség" a vérébe is ? 
Összekapcsolja őt a vér adójával. Kialakulhat szerelem, függés, és egy olyan lelki kapcsolat , mely információkat közvetít a két fél között. Ez megjelenhet késztetések formájában is.Maga sem tudja, hogy miért csinál valamit, de csinálja. 
 
 
 
 
 
Általánosságban véve a művér vagy a hagyományos emberi vér átömlesztése jobb az embernek indokolt esetben?
Érmék 2 Kardok 4
Mindkettő egyformán jó, hiszen a lényegi szempont a túlélés, és mindkettővel sikerre lehet vinni ezt a célt. Másrészt, a művér is képvisel egyfajta szellemiséget, és a befogadó szervezetének mindenképpen újdonság, új energia. 
Aki vérátömlesztésre szorul, arról tudni kell, hogy valami súlyosat hibázott, akár az életmódjában, életvitelében, nem jól választotta meg a környezetét, nem jól mért fel helyzeteket, ok és okozati összefüggéseket. Méghozzá olyannyira, hogy életveszélyes helyzetbe került. Csak külső segítséggel,a test esszenciális nedvével, a VÉR által tud új életet kezdeni. Ami egy másik emberé, másik felfogásé, személyiségé. Tehát önmaga kevés a túléléshez, és be kell fogadnia egy "idegen" behatást, hogy fizikális teste ne essen szét atomjaira. 
Általánosságában véve el lehet mondani, hogy a vért kapó akkor járhat jobban, ha olyan személytől kapja a vért, aki jobb fiikális és mentális állapotban van, mint ő. És általában, aki nem jutott arra a sorsra, mint ő, az jobb állapotban is van. 
 
 
 
 
Mi a jobb általánosságban véve az embernek? A vérátömlesztés, vagy a halál?
Botok Királya
Már kezdtem megijedni, hogy a kártya inkább a halált tanácsolja a vérátömlesztés helyett, de nem. 
A szabad akarat a legfontosabb. Az, hogy valaki el tudja dönteni, mit is akar valójában. A halált, vagy pedig az életet. Hogy nyugodtan tudja örök álomra lecsukni a szemét, vagy még van tennivalója itt, és ennek eleget is tesz. 
 
 
 
 
A cikket írta : 
                       
                      Sir Golden Black